Skip to main content
Megelőzés. Diagnosztika. Gyógyítás. I 9400 Sopron Várkerület 77. I +36309895890

Közel 300 mintavételi lehetőség! - Vérvétel Sopronban

Legyőzhetetlen ajánlat! Helyezze előtérbe az egészségét pénzügyi stressz nélkül!
Annak érdekében, hogy ezzel kapcsolatban Önnek megkönnyítsük a keresést, mai nappal bevezetjük a Mintavételi Árgaranciánkat!
Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatást a város legversenyképesebb árán kapja! 
 
Az árgarancia érvényesítéséhez szükséges, hogy a mintavételre bejelentkezéskor Ön megküldje számunkra a Sopronban máshol kapott vagy elérhető kedvezőbb árat! (Utólag nem érvényesíthető az árgarancia!)

Vérvétel & diagnosztika Sopronban

A Pannonia Medical szoros együttműködésben a Vascular Diagnosticsszal, Spektrum Labbal, Synlabbal, PrimaLabbal, Medicoverrel a hagyományos vérvételi és mintavételi palettán túl úttörő jellegű diagnosztikai csomagokat is kínál, mint a nevezett laborok soproni mintavételi pontja.

A Pannonia Medicalban szinte bármilyen Magyarországon elérhető vizsgálatot el tud végeztetni.

A laborokkal való szoros együttműködés mellett, orvosaink helyben rendelkezésre állnak a rendelési idejük során, hogy a laborvizsgálatokat követően a szükséges vizsgálatokat elvégezzék, ha a laboreredmények miatt felmerülnek további teendők. Amennyiben bizonyos szakterületek nálunk nem állnak rendelkezésre, úgy azok partnereinknél gyakran elérhetőek.

Fontos információk

A vérvételek eredményeinek megbízhatóságát alapvetően befolyásolhatják bizonyos tényezők. A vérvételt ellenkező jelzés hiányában éhgyomorra kell végezni. Ez azt jelenti, hogy ételeket nem szabad fogyasztani. Csapvíz fogyasztása megengedett.

A laborunk a laborvizsgálat értékétől függően mintavételi díjat számol fel a vizsgálatot végző laboratoriumok által felszámított költségek miatt. 10000 forint alatt 3500 forint a mintavételi díj, 10000-20000 forint közötti laborvizsgálatok esetén 1500 forint, 20000 forint felett a Pannonia Medical átvállalja a teljes költséget, nincs mintavételi díj.

A hét minden munkanapján, szükség esetén szombaton is van vérvétel labor mintavételi pontunkon, azonban hétfő és szerda kivételével előzetes telefonos egyeztetés szükséges!

Amennyiben nem rendelkezik kezelőorvossal, konzultálhat szakorvosainkkal, akik segítenek a leletek értelmezésében, és indokolt esetben javaslatot adnak újabb laborvizsgálatok elvégzésére, valamint szakorvos felkeresésére. Tudjon meg többet és kérjen szakorvosi konzultációt!

Genetikai vizsgálatok esetén genetikai tanácsadás elengedhetetlen, kérjük részletesen tájékozódjon erről a vizsgálatok előtt és vegye igénybe a szükséges tanácsadásokat!

Alábbiakban néhány tipikus szűrőcsomagot mutatunk be, de ha Önben felmerül valamilyen vizsgálat szükségessége, vagy orvosa javasolta bizonyos vizsgálatok elvégzését kérjük keressen minket!


Alap szűrőcsomag

20 paraméter; eredmény maximum 3 munkanapon belül várható

Éves rutin ellenőrzéshez, panaszmentes esetben, ha szeretné felülvizsgálni a szervezetében zajló alapvető funkciókat és anyagcsere folyamatokat.

A vérvételt megelőzően 10-12 órával étkezzen utoljára, viszont a mintavétel reggelén javasolt bőségesen folyadékot fogyasztani.

  • vérképző rendszer: vérkép, vas, transzferrin
  • fontos szerepet játszó enzimek (máj, csont, izmok stb. működésében): GOT, GPT, GGT, ALP
  • lebontási termékek (vese-, májfunkció): karbamid, kreatinin, húgysav
  • ionok: nátrium, kálium
  • szénhidrát-, fehérje-, zsíranyagcsere: vércukor, összfehérje, albumin, koleszterin, HDL- koleszterin, triglicerid
  • gyulladás jelzése: CRP, vörösvérsejt süllyedés

Komplex szűrőcsomag

34 paraméter vizsgálata; eredmény maximum 3 munkanapon belül

Széleskörű laboratóriumi kivizsgálás, egészségi állapot ellenőrzése céljából, panaszmentes esetben. Olyan pácienseinknek ajánljuk, akik életmódjukból fakadóan fokozott stressznek vannak kitéve, és magasabb rizikóval rendelkeznek egyes betegségek kialakulása szempontjából.

A vérvételt megelőzően 10-12 órával étkezzen utoljára, viszont a mintavétel reggelén javasolt bőségesen folyadékot fogyasztani.

  • fontos szerepet játszó enzimek (máj, csont, izmok, hasnyálmirigy stb. működésében): GOT, GPT, GGT, ALP, CK, amiláz
  • lebontási termékek (vese-, májfunkció): karbamid, kreatinin, bilirubin, húgysav
  • ionok: nátrium, kálium, klorid, magnézium
  • szénhidrát-, zsíranyagcsere: vércukor, inzulin, koleszterinek, triglicerid (szív-érrendszeri rizikó)
  • csont- és vasháztartás: D-vitamin, kalcium, foszfát, vas, transzferrin, ferritin
  • fehérjeanyagcsere: összfehérje, albumin
  • gyulladás jelzése: CRP, vérkép, süllyedés
  • pajzsmirigy: TSH
  • általános vizeletvizsgálat


Inzulinrezisztencia vizsgálat

21 param←ter, eredm←ny maximum 3 munkanapon bell

A panaszok, tünetek alapján felmerül IR (inzulinrezisztencia) gyanúja, melynek leggyakoribb tünetei mindkét nemnél: megnövekedett testsúly (hastájéki elhízás), fogyási képtelenség, étkezések után jelentkező fáradtság, éhségérzet és szédülés, alvási zavarok, pattanásos, zsíros bőr, fejfájás. Nők esetében gyakori a menstruációs zavar, fokozott szőrösödés és a terhebeesési nehézségek. Férfiak esetében jellemző a merevedési zavar, illetve a hajhullás.

Az inzulinrezisztencia tünetei nem specifikusak, de mégis felkelthetik a gyanút és így indikálhatják a szénhidrátanyagcsere állapotának felmérését. A fentieken túl előforduló tünetek még: koncentrálási nehézség, hangulati zavarok, depresszió, hasi típusú elhízás, bőrtünetek (acanthosis nigricans).

Az inzulinrezisztencia sikeresen visszafordítható állapot megfelelő kezeléssel, azonban elhanyagolt esetben a későbbiekben cukorbetegség kialakulásához vezethet. Ennek rizikója fokozott, ha a felmenőknél is előfordult szénhidrát-anyagcsere probléma, illetve akiknél az előzőekben terhességi diabétesz alakult ki.


D-vitamin vizsgálat

21 paraméter; eredmény maximum 2 munkanapon belül várható

A szervezetben zajló alapvető folyamatok ellenőrzése mellett meggyőzödhet arról, hogy megfelelő-e a D-vitamin szintje, mely vitaminban a magyar lakosság többsége hiányt szenved. A D-vitaminnak a csontanyagcsere mellett nagyon fontos szerepe van a szervezet immunfolyamataiban. Csökkenti a gyulladásos folyamatokat, segítséget nyújthat a tumorok elleni védekezéshez, a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, fertőzések leküzdésében. Hiánya növeli a meddőség kockázatát.

Ezt a vizsgálatot kiemelten reggel 8-10 között éhgyomori vérvétellel kell végezni, amennyiben erre nincs lehetőség, akkor maximum du. 3-ig meg kell történnie a mintavételnek és azt megelőzően 6 órával csak könnyű étkezés történjen, utána már ne étkezzen.

  • fontos szerepet játszó enzimek (máj, csont, izmok, hasnyálmirigy stb. működésében): GOT, GPT, GGT, ALP
  • lebontási termékek (vesefunkció): karbamid, kreatinin, húgysav
  • ionok: nátrium, kálium
  • szénhidrát-, zsíranyagcsere: vércukor, koleszterin, triglicerid (szív-érrendszeri rizikó)
  • csont- és vasháztartás: D-vitamin, kalcium, foszfát, vas, transzferrin
  • fehérjeanyagcsere: összfehérje, albumin
  • gyulladás jelzése: CRP, vérkép

Babatervezés

41 paraméter; eredmény maximum 2 munkanapon belül várható

Panaszmentes esetben, babatervezés előtt álló hölgypácienseink számára ajánljuk.

Éhgyomorra, ciklus 2-5. napja.

  • rutin laboratóriumi vizsgálatok (máj, csont, izmok, hasnyálmirigy, vese működése, ionok, fehérje-, vas-, zsíranyagcsere): GOT, GPT, GGT, ALP, bilirubinok, LDH, amiláz, karbamid, kreatinin, húgysav, Na, K, Cl, Ca, P, Mg, összfehérje, albumin, vas, transzferrin, ferritin, koleszterinek, triglicerid)
  • véralvadási paraméterek: protrombin (INR), APTI
  • gyulladás jelzése: CRP, vérkép
  • pajzsmirigy: TSH
  • női nemi hormonok: FSH, LH, ösztradiol, progeszteron, prolaktin
  • szénhidrát-anyagcsere: vércukor, inzulin, HOMA index (inzulinrezisztencia gyanú megállapítása)
  • vitaminok: D-vitamin, B12-vitamin, folsav
  • általános vizeletvizsgálat

Pajzsmirigy alapcsomag

24 paraméter; eredmény maximum 3 munkanapon belül várható

Pajzsmirigy működési zavarral (alul-, vagy túlműködés) összefüggésbe hozható tünetek tapasztalása esetén: fogyás/testsúlygyarapodás, hajhullás, száraz bőr/fokozott izzadékonyság, hasmenés/székrekedés, szapora pulzus, fáradékonyság, teherbeesési nehézség.

Éhgyomorra végzett vérvétel.

A szokásosan szedett gyógyszerek a mintavétel reggelén bevehetőek, kivéve, ha a kezelőorvos erről másképpen dönt. Amennyiben pajzsmirigyműködésre ható gyógyszeres kezelésben részesülne, annak bevételét javasolt a mintavételt követően időzíteni (ha a kezelőorvos nem rendelkezik másképpen).

  • vérképző rendszer: vérkép, vas, transzferrin
  • fontos szerepet játszó enzimek (máj, csont, izmok működésében): GOT, GPT, GGT, ALP
  • lebontási termékek (vese-, májfunkció): karbamid, kreatinin, bilirubin, húgysav
  • ionok: nátrium, kálium
  • szénhidrát-, fehérje-, zsíranyagcsere: vércukor, összfehérje, albumin, koleszterin, HDL- koleszterin, triglicerid
  • gyulladás jelzése: CRP, vörösvérsejt süllyedés
  • pajzsmirigy működés: TSH, fT3, fT4

Pajzsmirigy plusz csomag

39 paraméter; eredmény maximum 16 munkanapon belül várható

Pajzsmirigy működési zavarral (alul-, vagy túlműködés) összefüggésbe hozható tünetek tapasztalása esetén: fogyás/testsúlygyarapodás, hajhullás, száraz bőr/fokozott izzadékonyság, hasmenés/székrekedés, szapora pulzus, fáradékonyság, teherbeesési nehézség.

Amennyiben kezelőorvosa kifejezetten pajzsmirigy eredetű problémára (alul-, vagy túlműködés) gyanakszik, érdemes igénybe venni a csomag vizsgálatait. Az alap laboratóriumi paraméterek mellett tartalmazza a pajzsmirigyfunkció, illetve az alul-/túlműködést gyakorta okozó autoantitestek vizsgálatát.

Éhgyomorra végzett vérvétel.

A szokásosan szedett gyógyszerek a mintavétel reggelén bevehetőek, kivéve, ha a kezelőorvos erről másképpen dönt. Amennyiben pajzsmirigyműködésre ható gyógyszeres kezelésben részesülne, annak bevételét javasolt a mintavételt követően időzíteni (ha a kezelőorvos nem rendelkezik másképpen).

  • vérképző rendszer: vérkép, vas, transzferrin
  • fontos szerepet játszó enzimek (máj, csont, izmok működésében): GOT, GPT, GGT, ALP
  • lebontási termékek (vese-, májfunkció): karbamid, kreatinin, bilirubin, húgysav
  • ionok: nátrium, kálium
  • szénhidrát-, fehérje-, zsíranyagcsere: vércukor, összfehérje, albumin, koleszterin, HDL- koleszterin, triglicerid
  • gyulladás jelzése: CRP, vörösvérsejt süllyedés
  • pajzsmirigy működés: TSH, fT3, fT4
  • autoantitestek: anti-TPO, anti-Tg, TRAK
  • egyéb, pajzsmiriggyel összefüggő vizsgálatok: tireoglobulin, reverz T3

PCOS

38 paraméter; eredmény maximum 16 munkanapon belül várható

A csomagot azon hölgypácienseink részére ajánljuk, akik a fent felsorolt tüneteket tapasztalják magukon, illetve akiknél nőgyógyászati/endokrinológiai vizsgálat felvetette a PCOS gyanúját. Jellemző tünetei a policisztás ovárium-szindrómának: menstruációs zavarok (ciklus hossza megnyúlik, akár a menstruáció teljes kimaradása=oligo-, amenorrhoea; nincs peteérés =anovulációs ciklusok), teherbeesési nehézség, petefészkek felszínén apró ciszták, fokozott szőrnövekedés arcon, mellkason, bőrproblémák, gyakori mind emellett az inzulinrezisztencia, pajzsmirigy- alulműködés, illetve alacsony D-vitaminszint, emelkedett AMH érték. A kórkép összetett, részben laboratóriumi, részben más módszerekkel (pl. képalkotó vizsgálat) diagnosztizálható,kezeletlen esetben ez az állapot gyakorta vezet meddőséghez, így időben történő felismerése, célzott kezelése kiemelt jelentőségű.

Kiemelten fontos az éhgyomori vérvétel!

  • Ciklus elején a 2-5. nap, éhgyomor!
  • rutin laboratóriumi vizsgálatok (máj, csont, izmok, vese működése, ionok, fehérje-, vas-, zsíranyagcsere): GOT, GPT, GGT, ALP, karbamid, kreatinin, húgysav, Na, K, összfehérje, albumin, vas, transzferrin, koleszterinek, triglicerid
  • gyulladás jelzése: CRP, vérkép
  • pajzsmirigy: TSH, fT4, fT3, anti-TPO
  • női nemi hormonok: FSH, LH, ösztradiol, prolaktin
  • androgén hatás vizsgálata: tesztoszteron, SHBG, DHEA-S, androsztendion
  • szénhidrát-anyagcsere: 3 pontos cukorterhelés (0, 60, 120 perces vércukor- és inzulinmeghatározással; inzulinrezisztencia gyanú megállapítása)
  • D-vitamin

Szenior férfi szűrőcsomag

41 paraméter; eredmény maximum 3 munkanapon belül várható

50 éves kor feletti, lényegi panasszal nem rendelkező férfiaknak. A szervezetben zaló alapvető funkciókat és anyagcsere folyamatokat ellenőrizheti.

Éhgyomorra végzett vérvétel.

A szokásosan szedett gyógyszerek a mintavétel reggelén bevehetőek, kivéve, ha a kezelőorvos erről másképpen dönt.

  • fontos szerepet játszó enzimek (máj, csont, szív- és vázizomzat, hasnyálmirigy stb. működésében): GOT, GPT, GGT, ALP, LDH, CK, amiláz
  • lebontási termékek (vese-, májfunkció): karbamid, kreatinin, bilirubin, húgysav
  • ionok: nátrium, kálium, klorid, magnézium
  • szénhidrát-, zsíranyagcsere: vércukor, inzulin, koleszterinek, triglicerid (cukorbetegség, ill. szív-érrendszeri rizikó)
  • csont- és vasháztartás: D-vitamin, kalcium, foszfát, vas, transzferrin, ferritin
  • fehérjeanyagcsere: összfehérje, albumin
  • gyulladás, reumatikus betegségek jelzése: CRP, vérkép, süllyedés, RF
  • pajzsmirigy: TSH
  • vitaminok: B12, folsav, D-vitamin
  • férfi nem-specifikus vizsgálatok: PSA (prosztata), tesztoszteron
  • általános vizeletvizsgálat, széklet vér-kimutatás

Szenior női szűrőcsomag

41 paraméter; eredmény maximum 3 munkanapon belül várható

50 éves kor feletti, lényegi panasszal nem rendelkező nőknek. A szervezetben zajló alapvető funkciókat és anyagcsere folyamatokat ellenőrizheti.

Éhgyomorra végzett vérvétel.

A szokásosan szedett gyógyszerek a mintavétel reggelén bevehetőek, kivéve, ha a kezelőorvos erről másképpen dönt.

  • fontos szerepet játszó enzimek (máj, csont, szív- és vázizomzat, hasnyálmirigy stb. működésében): GOT, GPT, GGT, ALP, LDH, CK, amiláz
  • lebontási termékek (vese-, májfunkció): karbamid, kreatinin, bilirubin, húgysav
  • ionok: nátrium, kálium, klorid, magnézium
  • szénhidrát-, zsíranyagcsere: vércukor, inzulin, koleszterinek, triglicerid (cukorbetegség, ill. szív-érrendszeri rizikó)
  • csont- és vasháztartás: D-vitamin, kalcium, foszfát, vas, transzferrin, ferritin
  • fehérjeanyagcsere: összfehérje, albumin
  • gyulladás, reumatikus betegségek jelzése: CRP, vérkép, süllyedés, RF
  • pajzsmirigy: TSH
  • vitaminok: B12, folsav, D-vitamin
  • női nem-specifikus vizsgálatok: FSH, ösztradiol (menopauza hormonális vizsgálata)
  • általános vizeletvizsgálat, széklet vér-kimutatás

Tumor vizsgálat - férfiaknak

25 paraméter; eredmény maximum 3 munkanapon belül várható

Azon férfipácienseink számára ajánljuk a csomagot, akiknek a családi kórelőzményében szerepel tumoros megbetegedés, illetve panaszaik, tüneteik hátterében felmerül ennek lehetősége. Tumoros betegség kizárása/megállapítása teljes szakorvosi vizsgálattal lehetséges! (laboratóriumi vizsgálat mellett, fizikális, képalkotó- és egyéb vizsgálatokkal)

A tumormarkerek eredménye alapján önmagában nem állítható fel diagnózis! Emelkedett érték nem jelent egyértelműen rákos betegséget, azt okozhatja jóindulatú állapot, gyulladásos kórkép is. Fordítva is igaz: ha valamely tumormarker „normál” tartományban van, az nem zárja ki rosszindulatú daganat fennállását.

A laboratóriumi szakma szabályai alapján a tumormarkerek daganatszűrésre nem alkalmasak. Diagnosztizált daganatos betegség kezelési hatékonyságának követésére, a betegség előrehaladásának figyelésére alkalmazzák a klinikumban.

Éhgyomorra végzett vérvétel.

  • GPT, GGT, ALP(here)
  • széklet vér (tápcsatornából eredő rejtett vérzés kimutatása)
  • lebontási termékek (vese-, májfunkció): karbamid, kreatinin, bilirubin, húgysav
  • ionok: nátrium, kálium
  • szénhidrát-, zsíranyagcsere: vércukor, koleszterinek, triglicerid
  • fehérjeanyagcsere, vasháztartás: összfehérje, albumin, vas, transzferrin
  • gyulladás jelzése: CRP, vérkép
  • tumormarkerek: AFP (máj, here stb.), CEA (vastagbél, tüdő, emlő stb.), PSA (prosztata), hCG
  • fontos szerepet játszó enzimek (máj, csont, szív- és vázizomzat, működésében): GOT,

Tumor vizsgálat - nőknek

25 paraméter; eredmény maximum 3 munkanapon belül várható

Azon nőipácienseink számára ajánljuk a csomagot, akiknek a családi kórelőzményében szerepel tumoros megbetegedés, illetve panaszaik, tüneteik hátterében felmerül ennek lehetősége. Tumoros betegség kizárása/megállapítása teljes szakorvosi vizsgálattal lehetséges! (laboratóriumi vizsgálat mellett, fizikális, képalkotó- és egyéb vizsgálatokkal)

A tumormarkerek eredménye alapján önmagában nem állítható fel diagnózis! Emelkedett érték nem jelent egyértelműen rákos betegséget, azt okozhatja jóindulatú állapot, gyulladásos kórkép is. Fordítva is igaz: ha valamely tumormarker „normál” tartományban van, az nem zárja ki rosszindulatú daganat fennállását.

A laboratóriumi szakma szabályai alapján a tumormarkerek daganatszűrésre nem alkalmasak. Diagnosztizált daganatos betegség kezelési hatékonyságának követésére, a betegség előrehaladásának figyelésére alkalmazzák a klinikumban.

Éhgyomorra végzett vérvétel.

  • fontos szerepet játszó enzimek (máj, csont, szív- és vázizomzat, stb. működésében): GOT,
  • GPT, GGT, ALP
  • lebontási termékek (vese-, májfunkció): karbamid, kreatinin, bilirubin, húgysav
  • ionok: nátrium, kálium
  • szénhidrát-, zsíranyagcsere: vércukor, koleszterinek, triglicerid
  • fehérjeanyagcsere, vasháztartás: összfehérje, albumin, vas, transzferrin
  • gyulladás jelzése: CRP, vérkép
  • tumormarkerek: AFP (máj, petefészek stb.), CEA (vastagbél, tüdő, emlő stb.), CA 125+HE4/ROMA score (petefészekrák rizikóbecslése), CA 15-3 (emlő stb.)
  • széklet vér (tápcsatornából eredő rejtett vérzés kimutatása)

Poszt COVID - alapcsomag

eredmény maximum 3 munkanapon belül várható

Egy átvészelt koronavírus-fertőzés hatására végbe mehetnek olyan változások a szervezetben, melyek hosszú távon kellemetlen vagy akár veszélyes panaszokat is okozhatnak, ezért a fertőzésből felgyógyulva érdemes kivizsgáltatnunk magunkat, különösen akkor, ha markáns tüneteink voltak/maradtak fenn, vagy rendszeresen sportolunk.

A csomagot olyan pácienseinknek ajánljuk, akik átestek a koronavírus fertőzésen.

A COVID-on átesett betegeknél megfigyelhető laboratóriumi eltérések kimutatására alkalmas panel, mely többek között a máj-, vese-, szív-érrendszeri, gyulladásos, alvadásos folyamatokban bekövetkezett esetleges változásokat tudja feltárni, az általános laboratóriumi vizsgálatok mellett.

Éhgyomorra végzett vérvétel.

  • laboratóriumi paraméter
  • totál bilirubin, GOT, GPT, GGT, albumin: a májfunkció megítélése szempontjából fontos paraméter
  • LDH, CK: az esetleges szívizom-károsodásra utalhat
  • CRP, ferritin és teljes vérkép: a szervezetben zajló gyulladásos folyamatokról ad információt
  • D-dimer: mutathatja, hogy a koronavírus-fertőzés esetlegesen okozott-e vérrögképződéssel járó véralvadási zavart
  • szérum kálium, kreatinin (+GFR): a vesefunkció megítélése szempontjából fontos

Poszt COVID - plusz csomag

eredmény maximum 3 munkanapon belül várható

A csomagot olyan pácienseinknek ajánljuk, akik átestek a koronavírus fertőzésen.

A COVID-on átesett betegeknél megfigyelhető laboratóriumi eltérések kimutatására alkalmas panel, mely többek között a máj-, vese-, szív-érrendszeri, gyulladásos, alvadásos folyamatokban bekövetkezett esetleges változásokat tudja feltárni, az általános laboratóriumi vizsgálatok mellett.

Az alap csomaghoz képest a panelben található D-vitamin vizsgálat is, mely vitaminnak a csontanyagcsere mellett nagyon fontos szerepe van a szervezet immunfolyamataiban. Csökkenti a gyulladásos folyamatokat, segítséget nyújthat a tumorok elleni védekezéshez, a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, fertőzések leküzdésében. Hiánya növeli a meddőség kockázatát.

Éhgyomorra végzett vérvétel.

Egy átvészelt koronavírus-fertőzés hatására végbe mehetnek olyan változások a szervezetben, melyek hosszú távon kellemetlen vagy akár veszélyes panaszokat is okozhatnak, ezért a fertőzésből felgyógyulva érdemes kivizsgáltatnunk magunkat, különösen akkor, ha markáns tüneteink voltak/maradtak fenn, vagy rendszeresen sportolunk.

  • szérum kálium, kreatinin (+GFR): a vesefunkció megítélése szempontjából fontos laboratóriumi paraméter
  • totál bilirubin, GOT, GPT, GGT, albumin: a májfunkció megítélése szempontjából fontos
  • LDH, CK, troponin-I: az esetleges szívizom-károsodásra utalhat
  • CRP, ferritin és teljes vérkép: a szervezetben zajló gyulladásos folyamatokról ad információt
  • D-dimer: mutathatja, hogy a koronavírus-fertőzés esetlegesen okozott-e vérrögképződéssel járó véralvadási zavart
  • szérum D-vitamin: a szervezet immunfunkcióinak működése szempontjából is fontos

COVID immunitás vizsgálat

eredmény maximum 6 munkanapon belül várható

Azoknak ajánljuk, akik szeretnének képet kapni a szervezetük SARS-CoV2 ellenes immunvédekezésének hatékonyságáról.

Fertőzés kiállása után vagy oltás hatására kialakult védettség kimutatására ajánlott vizsgálatokat tartalmaz.

A SARS-CoV2 fertőzés elleni védekezésben az ellenanyagok mellett fontos szerepet töltenek be az immunsejtek is. A vizsgálati csomag részeként a védekezésben szerepet játszó két fő komponens, a celluláris és a humorális immunválasz együttes vizsgálatával pontosabb kép adható a fertőzéssel szembeni immunvédekezés hatékonyságáról. Az Euroimmun sejtes immunitás vizsgálatára kifejlesztett IGRA teszttel és a Genscript neutralizáló elllenanyagok kimutatására tervezett cPass ELISA vizsgálattal mérhető mind a SARS-CoV2 fertőzés vagy oltás hatására aktivált T-sejtek védő funkciója és a védő hatású ellenanyagok jelenléte is a páciens vérmintájából.

  • Euroimmun IGRA (interferon-gamma release assay) teszt: SARS-CoV2-specifikus sejtes immunitás mérésére alkalmas vizsgálat, melyet Li-heparinos csőbe vett alvadásgátolt vérből végzünk
  • Genscript cPASS ELISA: Anti-SARS-CoV2 neutralizáló (védő hatású) ellenanyagválasz kimutatására alkalmas vizsgálat, melyet vérmintából végzünk.

Csontritkulás, osteoporosis csomag

eredmény maximum 6 munkanapon belül várható

Mikor érdemes ezt a csomagot választani?

50 éves kor felett, amennyiben az alábbi kockázati tényezők is fennállnak:

  • hölgyeknél menopauza
  • alacsony testsúly
  • mozgásszegény életmód
  • dohányzás; túlzott, rendszeres alkoholfogyasztás
  • cukorbetegség
  • pajzsmirigy funkció zavara (hipertireózis)
  • kalciumban és D-vitaminban szegény étrend
  • bizonyos gyógyszerek szedése: pl. szteroidok, gyomorsavcsökkentő szerek, antiepileptikumok, egyes vízhajtók.

A csontritkulás (oszteoporózis) alattomosan alakul ki, általános tünetek utalhatnak a jelenlétére, így pl. fokozódó háti görbület, csontfájdalmak, testmagasság csökkenése, vesekövesség. A későbbiekben a kis erőbehatásra bekövetkező csonttörések és az egyre intenzívebb fájdalom hívja fel a figyelmet a betegségre.

Ilyen tünetek megléte mellett is érdemes igénybe venni a csomagot.


Lyme - Borrelia burgdorferi antitestek (LYME) (IgG, IgM) immunoblot

eredmény maximum 8 munkanapon belül várható

A Lyme-kór szűrésére általában csak akkor van szükség, ha az egyén olyan területen tartózkodott, ahol magas a Lyme-kór előfordulási gyakorisága, és a betegségnek megfelelő tünetei vannak. Ezek a tünetek közé tartozik a láz, a fejfájás, a fáradtság és a jellegzetes bikaszem-kiütés. Ha egy egyént kullancs csípett meg olyan területen, amelyről ismert, hogy magas a Lyme-kór előfordulása, szintén meg kell szűrni. Mindig a legjobb, ha konzultál egy egészségügyi szolgáltatóval, hogy eldöntse, szükséges-e a Lyme-kór szűrése.

Tünetek fennállása esetén végezzük, szűrővizsgálat nem javasolt!

Pozitív eredmény esetén megerősítő vizsgálat szükséges!


    Nőgyógyászati endokrinológiai csomag

    Eredmény 2 munkanapon belül várható

    A csomagban azoknak az alapvető hormonoknak a meghatározására kerül sor, amelyek a ciklus 3-5. napján történő vérvétel alkalmával kerülnek vizsgálatra a legtöbb nőgyógyászati kivizsgálás alkalmával. A vizsgálat előtt érdemes a nőgyógyászával konzultálni az esetleges kiegészítéseket illetően.

    Alábbi vizsgálatokat tartalmazza a csomag:

    • FSH (Follikulus Stimuláló Hormon)
    • LH (Luteinizáló Hormon)
    • Ösztradiol
    • Total tesztoszteron
    • SHBG (Sex Hormone Binding Globulin)
    • Albumin
    • Szabad és biológiailag aktív tesztoszteron ( zámított)
    • AMH Plusz
    • Prolaktin

    Nőgyógyászati endokrinológiai csomag EXTRA

    Eredmény 2 munkanapon belül várható, kivéve 17-OH-Progeszteron

    A csomagban azoknak az alapvető hormonoknak a meghatározására kerül sor (Nőgyógyászati endokrinológiai csomag), amelyek a ciklus 3-5. napján történő vérvétel alkalmával kerülnek vizsgálatra a legtöbb nőgyógyászati kivizsgálás alkalmával. Az EXTRA csomag továbbá számos fontos további vizsgálatot is tartalmaz (lásd alább).

    A vizsgálat előtt érdemes a nőgyógyászával konzultálni az esetleges kiegészítéseket illetően.

    Alábbi vizsgálatokat tartalmazza a csomag:

    • FSH (Follikulus Stimuláló Hormon)
    • LH (Luteinizáló Hormon)
    • Ösztradiol
    • Total tesztoszteron
    • SHBG (Sex Hormone Binding Globulin)
    • Albumin
    • Szabad és biológiailag aktív tesztoszteron ( zámított)
    • AMH Plusz
    • Prolaktin
    • Dehidroepiandroszteron-szulfát (DHEA-s)
    • Kortizol (szérum)
    • Progeszteron
    • 17-OH-Progeszteron
    • TSH (szuperszenzitív)
    • Vércukor (glükóz)
    • Inzulin

    BRCA genetikai mell- és petefészek rák labor

    Eredmény 30 napon belül várható

    A BRCA genetikai laborteszttel meghatározható a mell- és petefészekrák kialakulásának kockázata. A pozitív eredmény tájékoztathat a korai felismerésről és a személyre szabott kezelési lehetőségekről. A BRCA-teszt a családtervezéshez és a kockázat jobb felméréséhez is információt nyújthat. A BRCA-státusz ismerete lelki nyugalmat vagy érzelmi támogatást nyújthat. Fontos, hogy a BRCA-tesztet egészségügyi szolgáltatóval és genetikai tanácsadóval beszélje meg.

    Sürgősséggel is kérhető.

    Hajhullás laborcsomag

    Az ismeretlen eredetű hajhullásnak számos oka lehet. A hajhullás lehetséges okait feltáró laborvizsgálati csomagunk részét képező vizsgálatok segíthetnek azonosítani vagy kizárni a hajhullás hátterében álló alapbetegségeket.

    További információ

    Kérdése van, részletes tájékoztatást szeretne, hívja telefonszámunkat!

    +36309895890

    Várandós szűrőcsomagok

    Alábbiakban néhány tipikus várandós szűrőcsomagot mutatunk be, de ha Önben felmerül valamilyen vizsgálat szükségessége, vagy orvosa javasolta bizonyos vizsgálatok elvégzését kérjük keressen minket!


    TORCH vizsgálatok

    A legfontosabb magzatkárosító ágensek irányába végzett szerológiai szűrővizsgálatok célja a várandósság alatt szerzett fertőzések kiszűrése, és ezáltal az esetleges magzati fejlődési rendellenességek megelőzése (bizonyos fertőzések gyógyszeresen kezelhetőek, például a Toxoplasma) vagy felismerése.

    A vizsgálatokat célszerű már a gyermektervezés során, a várandósság előtt elvégezni (erre javasoljuk a TORCH szűrőcsomagjainkat, IgG kimutatás céljából), ezáltal azonosíthatók azok a fertőzések, melyeken a leendő kismama már átesett, és így védettséget szerzett.

    Bizonyos fertőzések védőoltással megelőzhetők (például a Rubeola, Varicella) így ezek ellen szeronegativitás esetén tanácsos a védőoltás felvétele még a várandósság előtt néhány hónappal. A védőoltással nem megelőzhető fertőzéseket pedig ajánlott a várandósság alatt ismételten szűrni. Amennyiben a szűrővizsgálatok nem történtek meg a várandósság előtt, lehetőség szerint az első trimeszterben érdemes a TORCH diagnosztikus csomagjainkat (IgM és IgG kimutatás, szükség esetén aviditás vizsgálattal kiegészítve) elvégezni, mert így biztonsággal megállapítható, hogy a fertőzés még a várandósság előtt, vagy már azalatt történt-e, szeronegativitás esetén a későbbiekben ismételni tanácsos a szűrést.

    Mivel a legtöbb magzatkárosító ágens tipikusan gyermekkorban okoz fertőzést, azok a várandósok fokozott kockázatnak vannak kitéve, akiknek közösségbe járó bölcsődés/óvodás/kisiskolás korú gyermekük van, nekik kifejezetten ajánljuk a TORCH szűrővizsgálat elvégzését.

    TORCH 1 (alap) diagnosztikus vizsgálatcsomag

    A várandósság 1. trimeszterében javasolt. Rubeola IgG + Cytomegalovírus (CMV) IgG+ IgM, Toxoplasma IgG +IgM, Herpes simples vírus 1,2 (HSV) IgG + IgM

    TORCH 1 (alap) szűrés

    Várandósság tervezésekor, a gyermekvállalást megelőző kivizsgálás során javasolt. Rubeola IgG +, Cytomegalovírus (CMV IgG) + Toxoplasma IgG + Herpes simples vírus 1,2 (HSV) IgG (korábbi átvészeltség kimutatására, aktuális fertőzés igazolásához IgM vizsgálat is szükséges)

    TORCH 2 (bővített) diagnosztikus vizsgálatcsomag

    A várandósság 1. trimeszterében javasolt. Rubeola IgG + Cytomegalovírus (CMV) IgG+ IgM, Toxoplasma IgG +IgM, Herpes simples vírus 1,2 (HSV) IgG + IgM +  Parvovírus B19 IgG + IgM, Varicella zoster vírus (VZV) IgG + IgM

    TORCH 2 (bővített) szűrés

    Várandósság tervezésekor, a gyermekvállalást megelőző kivizsgálás során javasolt. Rubeola IgG + Cytomegalovírus (CMV IgG) + Toxoplasma IgG + Herpes simples vírus 1,2 (HSV) IgG + Parvovírus B19 IgG + Varicella zoster vírus (VZV) IgG (korábbi átvészeltség kimutatására, aktuális fertőzés igazolásához IgM vizsgálat is szükséges

    Allergia vizsgálatok

    ALEX multiplex allergiavizsg£lat

    295 allerg←nt tartalmaz (178 forr£s 156 kivonata ←s 126 komponense)

    A hagyományos allergiatesztek során a tüneteket kiváltó anyag (pl. pollen, étel vagy állatszőr) teljes kivonatát vizsgálják. A multiplex tesztek előnye, hogy magában foglalja az IgE vizsgálatok során alkalmazott allergénkivonatokat, illetve számos más allergén komponenst is, így egy vérvételből, egy panelen több száz allergén kivonat és komponens vizsgálható.

    Igény esetén orvosi szakvélemény is kérhető a vizsgálati eredmény mellé.

    A multiplex allergiavizsgálat elvégzésével felderíthetők a bonyolult keresztallergiák, valamint választ adhat az eddig megoldatlannak tűnt allergiás tünetekre. Elvégzésével bonyolult keresztallergiák deríthetők fel és elkerülhetők a felesleges diétás megszorítások.

    • nem szükséges az éhgyomri vérvétel
    • a mintavétel bármely napszakban elvégezhető
    • a diéta befolyásolhatja az eredményt
    • az immunrendszer működésére ható gyógyszerek, befolyásolhatják az eredményt (szisztémás szteroid tartalmú gyógyszerek és immunszupresszánsok)
    • immunrendszeri megbetegedések befolyásolhatják az eredményt

    ALEX allergiavizsgálatok egyes területekre

    ALEX - Teljes panel - 295 allerg←n

    ALEX - Gyermek OAS panel - 108 allerg←n

    ALEX - Gyermek ￉lelmiszer panel - 60 allerg←n

    ALEX - Gyermek Komplex panel - 79 allerg←n

    ALEX - Nutrit■v ￁llati panel - 56 allerg←n

    ALEX - Nutrit■v Komplex panel - 152 allerg←n

    ALEX - Nutrit■v N￶v←nyi panel- 96 allereg←n

    ALEX - Nutrit■v Veget£ri£nus - 111 allerg←n

    ALEX - Inhalat■v ￁llati panel - 53 allerg←n

    ALEX - Inhalat■v Extraxtum panel - 36 extractum

    ALEX - Inhalat■v Indoor panel - 45 allerg←n

    ALEX - Inhalat■v Komplex panel - 125 allerg←n

    ALEX - Inhalat■v N￶v←nyi panel - 59 allerg←n

    ALEX - Nutrit■v Extractum panel - 76 extractum

    FOX multiplex intolerancia – Teljes panel

    287 étel, nanotechnológián alapuló vizsgálat

    A FOX ételintolerancia teszt egy nanotechnológián alapuló vizsgálat, amely összetételének köszönhetően, 1 vérvételből közel 300 élelmiszer fehérje ellen termelt IgG típusú antitest vizsgálatára van egyszerre lehetőség.

    Fontos megemlíteni, hogy az emberek többsége az étkezéssel kapcsolatba hozható panaszok esetén általában ételallergiára gyanakszik, pedig az esetek nagyobb részének hátterében leginkább ételintoleranciáról van szó. Ennek egyik bizonyítéka az is, hogy az IgG reakciók (ételintolerancia) 10-15x gyakoribbak, mint az IgE reakciók (ételallergia), amelyek az embereknek csupán a 2%-át érintik.

    A FOX ételintolerancia teszt segítségével megállapítható, hogy milyen ételekre érzékeny a szervezete, azonban általa konkrét betegséget nem lehet diagnosztizálni! A háttérben húzódó esetleges konkrét betegség megállapításához kérjen szakorvosi segítséget!

    FOX multiplex intolerancia – további részvizsgálatok

    FOX multiplex intolerancia - Általános ételek - 108 étel

    FOX multiplex intolerancia - Egzotikus ételek - 45 étel

    FOX multiplex intolerancia - Fűszerek - 31 étel

    FOX multiplex intolerancia - Gyümölcsök - 36 étel

    FOX multiplex intolerancia - Paleo ételek - 137 étel

    FOX multiplex intolerancia - Puffasztó ételek - 79 étel

    FOX multiplex intolerancia - Vegán ételek - 124 étel

    FOX multiplex intolerancia - Vegetáriánus ételek - 143 étel

    További allergia vizsgálatok

    Hisztamin intolerancia (DAO)

    Allergiapanel (rovarok) - 4 allergén

    Inhalatív allergiapanel (állatok) - 9 allergén

    Inhalatív allergiapanel (penész és por) - 9 allergén

    Inhalatív allergiapanel (pollenek) - 15 allergén

    Nutritív (húsok) - 9 allergén

    Nutritív allergiapanel - 23 allergén

    Táplálékintolerancia (IgG) panel (46)

    Táplálékintolerancia (IgG) panel 220+

    Totál IgE

    Búza (rTri a14, Omega-5-gliadin, Alfa-, béta-, gamma-, omega-gliadin)

    Dió (rJug r1, rJug r3)

    Földimogyoró (rAra h1, rAra h2, rAra h3, rAra h8, rAra h9, rBet v1, nMux f3)

    Mogyoró (rCor a14, rCor a1, rCor a8, rCor a9)

    Szójabab (rGly m4, nGly m5, nGly m6)

    Tehéntej (Alfa-laktalbumin, Béta-laktoglobulin, Kazein)

    Tojásfehérje (Ovomucoid, Ovalbumin, Conalbumin)

    Nyírfa (PR-10-Protein, Profilin és polcalcin, rBet v6)

    Parlagfű (Pektát-liáz)

    Bromelain - CCD marker nMUX F3

    9400 Sopron
    Várkerület 77.

    +36309895890

    E-mail

    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    PR

    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

    Sajtó

    Sajtó

    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Ön Orvos?

    Vegye fel velünk a kapcsolatot, ha együttműködési lehetőségben gondolkodik!

    © 2023 - Honlapot készítette: 

    DENTAL-PANNONIA Zrt. Minden jog fenntartva.

    A kollégák fényképeit készítette: 

    miskafoto (facebook)

    miskafoto (weboldal)

    Betegjogi képviselő: dr. Baranyai Roland

    • +36 20 489 9567
    • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Pannonia Medical Kft.

    Egyedi azonosító: 520 335

    Cégjegyzékszám
    08-09-033986
    Adószám
    27555015-1-08
    Székhely
    9400 Sopron, Várkerület 77.
    OAH engedély száma
    SVR-HA14833